2009. április 9.

A tényleges első infúziós nap

                Az  első éjszaka is tartogatott meglepetést. Sikeresen belázasodtam, bedagadt a bal térdem, és a lábujjam a külső bütykökön. Marhára fájt, konkrétan alig bírtam mozgatni, de amikor a nővérruhába bújtatott Rihanna(kicsit idősebb változat) azzal fenyegetőzött, hogy hoz nekem Paracetamolt, már nem is éreztem semmit. 30 fokos szobában feküdtem akkor már két pulcsiban és a kis mellényemben, éjjel fél tizenkettőkor, nem tudom, elhitte-e, hogy nem fázom:). Kettőkor megint felkeltem (imádom az ágyammal szemben lógó órát), röpke pulcsilegyezgetéssel megállapítottam, hogy állapotom közelít a normális felé, neki is vetkőztem. Reggel 9-re diagnosztizáltam magam, minden oks. 9 után roppant népszerű lettem, a nővérektől kezdve a takarítókon át a doktorokig minden 5. percben valaki akart tőlem valamit. A nővér konkrétan azt kérte, hogy „ne fürgyé’ le”:), mert mintát kell venni a kritikus hajlatokból. Egy másik 1 percen belül 4-szer elmondta, hogy hoz nekem hájdroksziklorokint, a gyógytornászt feldobta a hír, hogy PE tícsör vagyok (testnevelő papíron:), jól informált kémhálózat működik itt, mert majd kigúvadt a szemem, úgy néztem a kartonomat, ugyan mikor adtam meg ilyen adatot, és kinek, de nem találtam), mindjárt fel is ajánlotta az uszodás lehetőséget itt, számon volt a kérdés, hogy nudista-e, mert fürdőruhára nem gondoltam nemhogy most, úgy angliai tartózkodásom során soha:). Aztán a lóti-futi doktorom kétségbeesett szemekkel igyekezett megtudni TŐLEM, ugyan miért lázasodtam be. Szívesen elmondtam volna neki, hogy mert nem ettem húst két napja(URAMATYÁM), nekem anyukám ilyenkor mindig csirkehúslevest hoz, a barátaim túró rudit, frusztrál a kórház, és görcsösre erőlködöm az angollal, esetleg emiatt:) KAPHATNÁM ANYUKÁMAT MEG A BARÁTAIMAT PARACETAMOL HELYETT?:) Humoromat félre raktam, mert a dolognak súlya volt, megint megkavartam az amúgy nélkülem is elég kesze-kusza rendszert, most kell egy vérteszt, mert ha ez fertőzés, nem indítható az infúzió. Juhéj. Gyorsan átgondoltam, mára nem terveztem semmit, ráérek:). Néhány perc múlva megjelent a másik medika is, annak mindig vannak keresztkérdései, tipikus intelligens nő…pedig szerintem aboriginal angol:). 11-kor még mindig érvényben volt a Ne fürgyé’le!, mert senki nem látogatott meg a mintavétellel. Fél 12-kor aztán begurult a főnővér, és 36 másodperc alatt pálcikákat dugdosott a hajlataimba, regisztrálta működését, és elköszönt, feloldotta a tilalmat.

                Nem volt semmi dolgom, vártam a végzetem. Nyitott ajtó mellett fekszem, szeretem látni, mi történik körülöttem. És ha nincs kedvem Rayman-nel idétlenkedni a gépemen, akkor csak fekszem, hallgatom a nővérpultot, és tájékoztatókat olvasok. Kibővítettem a „könyvtáramat”, már nemcsak menetrendem van, hanem Daily Expressem, Páciens Információs Füzetem, Arthritises névjegykártyáim, egy kis mesekönyvem egy anyukáról, akinek arthritises két pici gyereke is, valahogy idekeveredett egy vértranszfúziós kiadvány is(sose tudhatom:)), egy Mit kell tudnom? tájékoztató, egy gyógytornászos füzet, egy Dolgozni akarok-Tájékoztató az arthritiseseknek, és egy rakat hasznos és nélkülözhetetlen információt tartalmazó Star (magyar Story:)).

                Külön fejezetet érdemel az étkeztetésem. Az SLE-s fórumon sokat olvastam, hogy a streoidok hatására van, aki hízásnak indul. Rögtön az első nap, amikor még arra vártam, hogy bekössék az infúziót és hazamehessek, elém toltak egy papírt, amin meg kellett jelölni, milyen menüre vágyom ma ebédre, meg holnap. Egy pillantás alatt felmértem a helyzetemet; nem a steroiddal akarnak kinyírni, hanem a kajával…Vagy ez csak egy prevenció az esetleges elhízásra:). Mondanom sem kell, azon felül, hogy 5 választékból háromról fogalmam sem volt, hogy ahhoz milyen kéziszerszám kell, csak bárány, meg marha (kolbász, de nem ám hungarian) valami ismeretlen szósszal, babbal, meg pite...aki volt vagy lesz olyan merész valaha, hogy ezeket a tipikus inglis étkeket kipróbálja, sajnálni fogja szegényeket, hogy ettől híznak… Lényeg a lényeg, nem estem kétségbe, tettem pár pipát oda, amiről tudtam, hogy néz ki, és húsgyanús volt.

                Aztán vacsorára kaptam egy szelet tojásos meg ismeretlen eredetű krémes szendvicset, és egy kis Petit Danone nagyságú kompótot, ami eddigi konyhai ismereteimet abszolúte átreformálta. Püré almából meg kékbogyóból…Én próbálkoztam, a püré el is tűnt, de hiába szeretem a tojást, hibás génes magyar gyomrom (fene a jó dolgomat) még csak a nyelőcsövemben lévő falat ellen is tiltakozott. A pontot az i-re a reggeli tette fel. 27 évem alatt kb. 400 forintot költöttem cornflakes-re, meg ehhez hasonló madáreledelre. Nem vagyok válogatós, megeszek én mindent, ha annak van valami hangyányi kötődése HÚS-hoz. Vagy csak a lehetősége felmerül, hogy találkozik valahol hússal. De ez a jellegű kaja már a látványával is tönkre tesz. Irigylem azokat a családokat, gyerekeket, akiknek beépült a reggeli repertoárba ez a bizonyítottan baromi egészséges étek, és rettentő mód haragszom paraszt gyomromra. Tegnap kaptam meg az első adag madáreledelemet, és hát kikértem, mert nem ettem normálisan másfél napja. Nem jött be. Akartam, tényleg, de nem sikerült. A számban is megállt a falat. Ma reggel, gondoltam-a kis naív- megkérdezem, kaphatnék-e mást. Hoooooooogyne, aoishfiuhuchnduanack, ez a másik:). Jó, amíg nem tom micsoda, nem lehet baj, kérem:). Erre megjelenik a tányérkában egy kis tejben két deszka, ZABPEHELYBŐL ÉS MAGVAKBÓL:). ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. Próbálkoztam én elképzelni a párizsit, vagy kenőmájast, vagy rántottát, vagy szalonnát, vagy kolbászt, virslit, bundás kenyeret, pirítóst, nem lett szebb, csak MAG maradt:) Hirtelen felindulásomban (már 10-e reggel van) elhatároztam, lesz ami lesz, én elsétálok a tegnap felfedezett étkezdébe, és követelni fogok valami emberi reggelit. Nekiindultam volna 8-kor, de valami inglis églakó megsúgta a nővérkéknek hátsó szándékomat, és zárva találtam a kivezető járatokat:). Úgyhogy most várakozásra kényszerültem.

                És háromfalatos az ebéd, hús nélkül, szendviccsel. Vagy bab, vagy vegetable. Vagy sonkás felvágottas szendviccsel, de akkor biztos barna a kenyér. Szóval itt mindenki feltett szándéka, hogy jó útra térít, és egészséges életmódra nevel, vagy csak erre hivatkozva KINYÍÍÍÍÍÍÍÍÍR:).

                Na de térjünk vissza az első infúziós napomra. Délutáni kószálásom eredményeként beszereztem magamnak egy PatientLine nevezetű feltöltőkártyát, amivel tudom használni a TV-t, internetet, meg játékokat  a szobámban elhelyezett erre-elméletileg- alkalmas készülékkel. Be is üzemeltem, 20 perc után meguntam a TV-t, elővettem a netet. És hát nekem minden gombot ki kell próbálni, nekem mindent agyon kell nyomkodni, és hát az megint más kérdés, hogy én gyors vagyok, a szolgáltató meg nem. Egyszer csak elsötétült a kép, az utolsó, amit hajlandó volt velem közölni a képernyő, meghalt a memória…juhééééééééj:). Ezek után nyomkodhattam én bármit, megutált a szerkezet. 4 óra körül megelégeltem a csodára várakozást, kértem egy telefonos segítséget, az ügyeletes nővérke készséggel intézkedett is. Fél óra múlva ismét üzembe álltam, és tudtam használni mindent.[ Erre ma reggel megint kötekedni kezdett velem ez a nyavalyás masina, de most még el sem köszönt, egyszerűen csak elsötétült. Tegnap figyeltem a nővér ténykedését, gondoltam, erre én is képes vagyok, felhívtam a szervízt, kb 2 és fél órája, nagyon készségesek voltak, de NEKEM még mindig nem működik:). Ez az én formám, erre ítéltettem:). Rettegésben tartom a doktoraimat és a technikát:).]

                5 körül megjelent a lóti-futi doki, immáron hetedjére, hogy még mindig a véreredményre várunk, amint meglesz, odavágunk a lovak közé(ezt biztos nem így fejezte ki:)). Dr. Tamtam pedig mindenféle emberkét küldözgetett hozzám, hogy biztosítsanak afelől, az állapotom javításán vannak. (A konyhás néninek jobban örültem volna:)) Miután galád módon a két szememmel is látni akartam, mit fognak velem csinálni, fellapoztam a kartonomat, és valóban tervbe volt véve az infúzió, és tényleg a véreredményre várunk. Dr. Tamtam négyszer is idetelefonált, az utsó utasítása szerint BÁRMIKOR megérkezik a véreredmény, azonnal kezdjék meg a fúúúúúúúúziót:).

                És hatkor eljött az én időm. Villámgyorsan rám kötöttek mindent, volt már addigra tv-m, na meg hát megkezdődött a telefonközpontos pozícióm is. A Kicsim, a családom, a barátnőim, a rokonaim. A főnővér csak annyit látott belőlem fél óránként, mikor méricskélt rajtam, hogy leteszem a telót, mikor megjelenik, és felveszem, ahogy végez:). Bő két óra alatt le is futott a folyadék, semmi extrát nem jelzett a szervezetem, hányingerre esélytelen voltam a reggeli hiányában:).

                Említettem, a hidroxiklorokin igényemet, ami  elindult 9 óra körül, és hát biztos messze van a gyógyszertár, de csak este 6-ra ért ide:). Szó se róla, nem hiányzott, de örülök, ha nincs bonyodalom körülöttem, bármennyire is pályázok a Complicated Female Person címre:).

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.