A reggel annyi mindent ígért...új álmokat, új egzisztenciát, új célokat, új Miserable-t. Sosem tanulta meg, hogy optimista csak az az ember lehet, akinek kiszáradtak a könnycsatornái, damilkötéllel kötött gordiuszi csomó tartja egyben szívét, sistema esqueleticojának minden idegszála elsorvadt, vagyis harcedzett...Nagyképűen elhitte magáról, hogy ő az optimista jellem numberoneja, nincs akkora bukás, amiből ne kelne fel vérző orral, lehorzsolt könyékkel, és fogatlan ugyan, de valódi mosollyal!

Elhatározta, hogy szeretni fogja Angliát. Bár sosem bocsátja meg neki, hogy benszülöttei minden országban megértetik magukat az anyanyelvükön, és soha nem lesz hajlandó teadélutánokat rendezni, azért megtanul angolul, és igyekszik hasznos tagja lenni a társadalomnak. Nem asszimilálódik, csak beilleszkedik. Jól nevelt magyarként.

Már a London-Redditch útvonalon megállapította, hogy az angol úthálózatépítő társaságnak nem jelentett nagy gondot az autóutak megtervezése, méricskélése, mindjárt megállapította,hogy Magyarszkában rosszul dolgoznak, mert mi kivágjuk az erdőt, kegyetlenül írtjuk a fákat, a milordok meg szlalompályát építenek inkább, minthogy leamortizálják a gaztengert. Már meg sem lepődött, mikor kilépve az utcára minden hetedik háznál egy kanyar tette beláthatatlanná az utat. Alföldi gyerek lévén a naaaaaaaaaagy, végtelen rónaság után egy tökéletes Munkácsy kép nyújtotta élményt jelentett ez a dimbes-dombos város...amíg lefele kellett mennie. A retúr séta igencsak megdolgoztatta mimikai arcizmait, most már tudta, hogyan edzett Jim Carrey a Maszk-ra...

A kezdeti séták David Attanboroughs jellegűek voltak: tudományos, ismeretterjesztő, érdekes, és fantasztikus. Ekkor még büszkesége-az akkori egyetlen szerelme-, a kis Hendikemje Otthon otthon várta haza gazdáját, így rögzíteni első vizuális élményeit csak a billio-gigás hipotalamusz-homohardverra volt képes. Megtapasztalta, hogy a kingfiser az a hely, ahol a MÉG nem létező fizetését rendszeresen lecserélheti haszontalan dolgokra, a pakibolt az az üzlet, ahol kap magyar gyomornak való étket is, az angol háziasszonyt, aki főz úgy hívják, hogy Mikrowave, a németet Mikrowellenherd, aki süt, az pedig Oven. Optimizmusát misem bizonyította jobban, mint az a háromszor is elkövetett önkínzó megmozdulása, mikoron félkész termék elfogyasztására kényszerítette magát, egyszer a doboz utasítása alapján elkészített formátumban, másodszorra kiegészítő tartozékokkal, mint gomba, só, bors, fűszerek, harmadszorra pedig csak a húst felhasználva belőle...miután feneketlen, babgulyáshoz és halászléhez szokott, kenyér után vágyakozó gyomra megtagadta eme étek elégséges(minimum szintű)minősítését is, fel kellett adnia konyhareformját, és angol alapanyagból magyar remekműveket lett kénytelen eszkábálni...hasonlat: sz....ból várat. Többszöri "hááááááá" felkiáltással üdvözölte új felfedezéseit, melyek közül csak néhányat: fekete feje van a birkának, nincs levestészta, a dobozos tejből kifelejtették a tej alapanyagait(gondolok itt a tehénre, mint termelő szervezet),zacskós pedig egyenesen nem is létezik, a csirkék láb, szív, és zúza nélkül nevelődnek, a tejföl kizárólag lengyel és magyar konyha adalékanyaga, külön bevásárló központ a házikedvenceknek, játszótérrel, szaunával, beachcsel, kettőt fizet-gazdit vihet special akcióval...

Azért érték kellemes meglepetések is. Szíve, mája és gyomra egyszerre mozdult meg a McDonald's láttán, és szinte elalélt a plusz információtól, hogy kettő is van belőle...egy városnak két Mekije! Szerette a Várost. Kedvenc áruháza az a tíz méterszer tizenhárom méteres helyiség volt, ami tartalmazott három pultot, két pénztárgépet, négy polcot, három tucat tollat, 600 darab katalógust, két pénztárost, és három raktárost. Az ember csak besétál, szembefordul a legszimpatikusabb katalógussal, kiválasztja a "marhára semmi szükségem rá, de olyan akciós, hogy kell" terméket, bepötyögi a sorszámát egy masinába, az angolul tájékoztatja a vevőt a darabszámról, s ha a vevő elégedett az információval, boldogan libben arrébb a pénztár felé bankkártyájával, hogy ismételten visszaforgasson pár fontot az angol gazdaságba, ha elégedetlen, "affene" legyintéssel kiporzik az üzletből. Nincs kilométer gyaloglás a sorok között, nincs ártábla, ép csomagok keresgélése. Ahogy öccsét idézné: tiszta raj!

Miserable nem beszélget senkivel, mert apadhatatlan magyar szókincsére pusztán két rokona lenne vevő, akik dolgoznak éjszaka és pihennek nappal. Gyér angol tudása visszatartja a helyi goblenező öregasszonyklub tagságától, a bingóhoz nem érzi magát elég idősnek, az új barátokat, ismerősöket, új hobbikat, új rekreációt pedig még rejti a jövő. Az első napokban nem hasznos tagja a társadalomnak. Nem termel, csak fogyaszt. Szeretne ő termelni, de nem hívják munkára. Nem szomorú, csak unatkozik és magányos. Mint ilyenkor mindig, tollat ragad és ír. Hogy a csap valami szadomazo perverz állat találmánya, akinek az a mániája, hogy leforrázott testét jéghideg vizzel öblítse le, ugyanis külön van a hidegvizes csap, külön a meleg. Hogy pici a szobája, de kényelmes, jól fűtött, mindig nyitva az ablak. Hogy az időjárás megfelel a normál-európai pletykáknak, esik az eső, hűvös van, de nincs hó, ami az igazi tél ismertetőjegye. Hogy jól érzi magát...de hiányzik az otthon, és sokat gondol haza. Kibámul az ablakon, és elgyönyörködik a felhők közül félve leskelődő napsugarakban. "Az optimisták numberoneja"...Elmosolyodott, és ebben a mosolyban volt benne az eljövendő időszak első számú megvalósításra váró feladata: hogy jól érezze magát.

(End of  part 2.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.